udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1
találat
lapozás: 1-1
Névmutató:
Vinte, Ion
1994. november 30.
A Magyar Népi Szövetség /MNSZ/ történetére pillantott vissza, szerepét értékelve Beke György. Megalakulásától kezdve az MNSZ a Román Kommunista Párt függvénye volt. A létrehozására felhívó kiáltvány aláírója, Szemlér Ferenc évtizedek múlva tárta fel, hogy az események mögött Vincze János, a kommunista párt tartományi titkára állt. /Ugyanő később budapesti román nagykövet, majd Ion Vinte néven román helyettes belügyminiszter, majd megint Vincze Jánosként a Magyar Nemzetiségű Román Dolgozók Tanácsának alelnöke az 1989. dec. 22-i fordulatig./ Az MNSZ az igazán nagy történelmi próbák majdnem valamennyién elbukott. 1945 novemberében az MNSZ százas intézőbizottsága a "romániai magyarság nevében" a trianoni határok visszaállítása mellett foglalt állást. Márton Áron gyulafehérvári püspök ekkor erélyesen elítélte az MNSZ vezetőinek önfeladó politikáját. "Bukdácsolásai ellenére, a végig kiszolgáltatott helyzetben levő Magyar Népi Szövetség a magyar iskolahálózat kiépítésében, a művelődés szervezésében, még előbb, 1944 őszén a Maniu-gárda gyilkosságainak megfékezésében, a magyar népállomány megmentésében történelmi érdemeket szerzett." - állapítja meg Beke György. /Magyar Nemzet, nov. 30./
lapozás: 1-1